A múlttal való szembenézés kapcsán fontos mérföldkő lehet Magyarországon az ún. "ügynökakták" - idén október 22-ére tervezett - nyilvánosságra hozatala, amely az elmúlt időszakban kiemelt figyelmet kapott, hiszen beszélt róla Magyar Péter miniszterelnök és Ruff Bálint Miniszterelnökséget vezető miniszter is, sőt már Kormány határozat is született a témában. (A témáról általánosságban itt, az adatvédelmi vonatkozásokról pedig itt írtam korábban.)

A kommunista rendszerrel valamilyen formában együttműködő személyekre vonatkozó információk nyilvánosságra hozatala kapcsán többféle megoldást találhatunk Közép-Európában. Ugyanakkor érdekes, és talán az "ügynökakták" magyarországi nyilvánosságra hozatala kapcsán is releváns fejlemény, hogy az Egyesült Államok Nemzeti Archívuma (NARA) a közelmúltban online elérhetővé tette a kezelésében lévő, a német NSDAP (Nemzetiszocialista Német Munkáspárt) tagságra vonatkozó iratanyagokat, amelyeket többnyire még a II. világháború után másoltak le (mikrofilmre) és őriztek meg. Az alábbiakban röviden az NSDAP-tagságra vonatkozó információk közzétételével foglalkozom annak érdekében, hogy lássuk, jelenthet-e ez - bármilyen szempontból - példát az "ügynökakták" nyilvánosságra hozatala kapcsán.    

1. A közzétett iratanyag jellege 

A NARA katalógusa szerint 5.443 "mappában" (file unit), 16.271.153 digitális objektum online elérhetővé tételéről van szó, amely iratok gyűjtésére 1945–1994 között került sor (a „Records Relating to Membership in the Nationalsozialistische Deutsche Arbeiterpartei (NSDAP), 1945–1994”) és nagyságrendileg az 1927–1945 közötti időszakra vonatkoznak. Ezek az anyagok a Berlini Dokumentumközpont (Berlin Document Center, "BDC") által gyűjtött NSDAP-anyagok életrajzi iratainak másolatai. Az iratok többnyire három alapvető információkategóriát dokumentálnak, így az NSDAP-tagságot, az NSDAP által támogatott vagy vele összekapcsolódó szakmai szervezetekben való tagságot, valamint a náci igazságszolgáltatási rendszer tevékenységeit.

Forrás: NARA

2. Történeti és jogi előzmények

A BDC 1945. május 10-én hozták létre a szövetségesekhez került német iratok konszolidálására, eredetileg azzal a céllal, hogy azok bizonyítékként szolgáljanak háborús bűnökkel kapcsolatos, illetve a "nácítlanitási" eljárásokban. A BDC-t 1945 és 1953 között az amerikai hadsereg, 1953 és 1994 között pedig az amerikai külügyminisztérium kezelte, a működési költségeket pedig a Német Szövetségi Köztársaság viselte. 

Az 1956–1958 közötti kétoldalú megállapodások alapján az iratok jelentős részét mikrofilmen rögzítették, az eredeti iratokat pedig átadták a Német Szövetségi Köztársaságnak, a szövetségesek pedig megtartották a mikrofilmmásolatokat. Egy 1993-as amerikai–német megállapodás alapján a BDC fennmaradó iratai feletti tulajdon és ellenőrzés 1994. július 1-jén a Német Szövetségi Köztársaságra szállt, és a BDC-t ezt követően a Bundesarchiv kezeli. A NARA ezzel párhuzamosan körülbelül 40.000 mikrofilmtekercsnyi BDC-másolat kezelését vette át, amelyek többsége "életrajzi" fájl. 

Az iratok kezelésének és elérhetővé tételének háttérét az USA-ban elsősorban a Nazi War Crimes Disclosure Act és az annak alapján működő náci Háborús Bűnügyi Nyilvántartásokat Kezelő Ügynökségek Közötti Munkacsoport (Nazi War Criminal Records Interagency Working Group, "IWG") adta, amely kiemelt szerepet játszott a náci és japán háborús bűnökre vonatkozó amerikai kormányzati iratok titkosításának felülvizsgálatában. Az IWG  elsődleges feladata az volt, hogy azonosítsa a még mindig titkosított iratokat, és javasolja azok titkosításának feloldását és az amerikai nyilvánosság számára történő közzétételét. A NARA projektmenedzsmentet és adminisztratív támogatást nyújtott az IWG-nek. Az IWG 2007-es végső jelentése szerint, több mint 8,5 millió oldalnyi japán és náci háborús bűnökhöz kapcsolódó iratot azonosítottak és nyitottak meg a nagyközönség számára.

Német oldalon az iratokhoz való hozzáférés történetileg szigorúbb volt, különösen a személyes adatokhoz kötődő védelmi idők miatt. Már a 80-as évek végén politikai vita tárgya volt, hogy az NSDAP/SA/SS funkcionáriusait és hivatali minőségben eljáró tisztviselőket ki kellene-e venni a személyiségi jogi védelem alól, de a német kormány akkor arra hivatkozott, hogy a büntetőeljárási hatóságok a zárolási határidőktől függetlenül hozzáférhettek az iratokhoz. Joachim Gauck 2008-as kritikája szerint, 

"A második világháború után a nácik áldozatai gyakran koldusként álltak az archívum zárt kapui előtt, mert úgy érezték, hogy az elkövetők személyes jogait jobban kell védeni, mint az áldozatokét. [...]

(„Nach dem Zweiten Weltkrieg standen die Opfer der Nazis oft wie Bettler vor den verschlossenen Toren der Archive, weil man meinte, die Persönlichkeitsrechte der Täter mehr schützen zu müssen als die der Opfer. [...]")

3. Mi alapján hozták nyilvánosságra az iratokat? 

A NARA működésének alapvető törvényi kerete a 44 U.S.C. Chapter 21 ("NATIONAL ARCHIVES AND RECORDS ADMINISTRATION"). A 44 U.S.C. § 2108 rögzíti, hogy az iratokkal kapcsolatos korlátozások főszabály szerint 30 év után megszűnnek, kivéve ha a releváns szervvel egyeztetve hosszabb korlátozás kerül megállapításra. 

A § 2109 felhatalmazza a NARA-t az átvett iratok megőrzésére, rendezésére, javítására, reprodukciójára, leírására, kiállítására, valamint leltárak, indexek, katalógusok és segédletek készítésére.  A § 2110 szerint a NARA köteles fenntartani azokat a szolgáltatásokat és létesítményeket, amelyek a nem korlátozott hozzáférésű iratok használatához szükségesek. A  § 2116 szerint pedig a NARA által készített másolatok - meghatározott feltételek mellett - az eredetivel azonos jogi státuszt kaphatnak, és a NARA díjat számíthat fel másolatokért vagy hitelesítésekért. Ezekből alapján a digitalizálás és online hozzáférhetővé tétel jogi magja az, hogy a NARA a saját őrizetében lévő, történeti értékű és nem korlátozott hozzáférésű archív iratokat reprodukálhatja és használatra bocsáthatja. A főszabály ugyanis az, hogy a legtöbb szövetségi archív irat FOIA-kérelem, azaz ún. információszabadsági törvény alapján (Freedom of Information Act, FOIA) benyújtott kérelem nélkül kutatható, ha nem áll fenn hozzáférési korlátozás. (Egyes iratok törvény, végrehajtási rendelet vagy az átadó szerv által - a fent hivatkozott - § 2108 alapján írásban meghatározott korlátozás alá eshetnek.) 

Természetesen az amerikai jogi szabályozás is ismer ún. személyiségi jogi kivételeket, amelyek az olyan személyes és egészségügyi adatokat védik, amelyek nyilvánosságra hozatala egyértelműen indokolatlan magánszféra-sértést okozna. 

A halál után az érintett személy saját személyiségi jogai közvetlenül már nem állnak fenn, ezek a jogok nem is örökölhetők, így igen szűk körre szorul vissza, amikor személyiségi jogi alapon korlátozásra kerülhet sor, de arra például tekintettel kell lenni, ha az elhunyt személyre vonatkozó különösen érzékeny személyes adatok nyilvánosságra hozatala veszélyeztetheti a túlélő családtagok vagy más közeli ismerősek magánéleti érdekeit. 

Az amerikai mérlegelésben a rendkívüli történeti közérdek, a több mint 80 éves időtáv, valamint a NARA általános politikája a minél szélesebb proaktív publikáció tekintetében, együttesen a hozzáférés lehetővé tétele mellett szólhatott.

4. Német adatvédelmi és archív jog

A Bundesarchivgesetz (BArchG) szerint a Bundesarchiv feladata a szövetségi archívumok tartós biztosítása, használhatóvá tétele és tudományos hasznosítása, miközben hozzáférést biztosít a magán- és közérdekek védelmének megőrzésével. A törvény kifejezetten kimondja, hogy ez digitalizálással és internetes nyilvános hozzáférhetővé tétellel is történhet (§ 3). A BArchG ugyanakkor a személyes információkat élő és elhunyt személyekre vonatkozó adatokként definiálja, vagyis a német levéltári jog személyiségi jogok védelmét az elhalálozás utáni időre is biztosítja.

A BArchG § 11 szerint a szövetségi archív iratok általános védelmi ideje 30 év. Személyhez kötődő szövetségi archív irat főszabály szerint legkorábban az érintett halálát követő 10 év után használható, ismeretlen halálozási év esetén pedig a védelmi idő az érintett születésétől számított 100 év után jár le. Ha a születési dátum sem állapítható meg aránytalan erőfeszítés nélkül, a védelmi idő az irat keletkezésétől számított 60 év.

A BArchG § 11 (4) szerint a személyes védelmi idők nem alkalmazandók olyan archívumokra, amelyek hivatali minőségben eljáró tisztségviselőkre vagy közéleti személyekre vonatkoznak, kivéve ha védendő magánéleti körük érintett. A BArchG § 12 lehetővé teszi a személyes védelmi idők rövidítését, ha az adatkezelés tudományos kutatási vagy dokumentációs célhoz, illetve más jogos érdek érvényesítéséhez elengedhetetlen, és megfelelő intézkedésekkel kizárható az érintettek vagy hozzátartozóik védendő érdekeinek sérelme.

A Bundesarchiv a saját digitalizált NSDAP-kartotékját nem teszi főszabály szerint interneten kereshetővé, miközben kérelemre, tudományos célra vagy hivatali célra hozzáférést biztosíthat. A német és amerikai rendszer közötti különbség tehát nem pusztán technikai, hanem eltérő levéltári jogi és adatvédelmi kockázatkezelési modellből fakad.

5. Fogadtatás Németországban

A német sajtóbeszámolók szerint a NARA online hozzáférhetővé tétele után rendkívül nagy érdeklődés mutatkozott, és részben hozzáférési problémák is jelentkeztek. Az érdeklődés különösen amiatt lehetett jelentős, mert a felhasználók - a németországi, korlátozott hozzáférési lehetőségektől eltérően - regisztráció és kérelem nélkül kereshettek a körülbelül 16 millió iratban, amelyek közül mintegy 12 millió digitalizált NSDAP-tagsági kártya vált online elérhetővé.

Több forrás is kiemelte, hogy egy találat nem feltétlenül jelenti, hogy az adott személy meggyőződéses náci volt, és hogy a "fekete-fehér" gondolkodás nem alkalmas a történeti megközelítéshez. Történészek (pl. Martin Winter, Lipcsei Egyetem) hangsúlyozzák, hogy a tagsági adat csak azt bizonyítja, hogy valaki belépett a pártba, de önmagában nem mutatja meg, hogy az illető hogyan viselkedett a nemzetiszocializmus alatt; ugyanakkor a belépés ténye jelezhet egyfajta "jóváhagyást". Persze a fordítottja is igaz, ha valakinek az adatai nem szerepelnek a párttagok között az önmagában nem jelenti azt, hogy semmilyen kapcsolata nem volt a náci rezsimmel. (Winter találóan úgy fogalmaz, hogy a kereshetővé tett iratok nem "náci keresőmotorként" funkcionálnak.) 

Johannes Tuchel történész azt emelte ki, hogy az NSDAP-ba való belépés "tudatos aktus" volt, és hogy az a magyarázat, miszerint az érintetteknek nem volt választásuk, általánosságban nem igazolható, bár a közszolgálatban lehettek kivételek. Tuchel szerint a tagsági kártya "a kutatás kezdete, nem a vége", vagyis az adatot további forrásokkal és kontextussal együtt kell értelmezni. Fontos szempont, hogy a tagságra vonatkozó találat csak a tagság tényét mutatja, nem tartalmaz információt tettekről vagy egyéb összefüggésekről.

6. Összegzés, tanulságok 

Jól látható, hogy a jogi megközelítések különbsége révén az adatok szélesebb körben válhattak nyilvánossá az amerikai szabályozás alapján, mint a vonatkozó német törvényi keretek között. A különbségek jól rávilágítanak a személyiségvédelmi megközelítések különbözőségére is az Atlanti-óceán két partja között. Különleges a helyzet, mert olyan iratanyagról van szó, amely történeti sajátosságok miatt áll rendelkezésre két országban is és így a két szabályozási rezsim "ütközésének" gyakorlati következményeit is láthatjuk.  

A szakmai-etikai mérlegelés központi eleme ebben az esetben is az, hogy a történelmi emlékezethez és információszabadsághoz fűződő érdek különösen erős egy totalitárius rezsim iratainál, de ez nem mentesíti az archívumokat, újságírókat, kutatókat és egyéb szereplőket a pontosság, a kontextus, a méltányosság és a személyiség-védelmi garanciák figyelembe vétele alól. 

Fontos tanulásgokat vonhatunk le a NSDAP-tagsági iratok nyilvánossá válásának németországi fogadtatásából is, fontos figyelmeztetés, hogy a nyilvánosságra hozatal "a kutatás kezdete, nem a vége", vagyis az adatokat további forrásokkal és kontextussal együtt kell értelmezni.