Nagy felháborodást váltott ki a Metropol c. ingyenes lap felhívása, amely arra buzdította olvasóit, hogy a "Fotózza le és küldje be!" rovathoz készítsenek és küldjenek a lapnak lehetőség szerint minél rövidebb szoknyás női lábakról képeket (és persze néhány képet illusztációként már közöltek is). Szerencsére a felhívás elért sok véleményformálóhoz és olyan józanul gondolkodó emberhez, akik azonnal felhívták a figyelmet a kezdeményezés súlyosan etikátlan és jogszerűtlen jellegére. Még egy rögtönzött tüntetésre is sor került a lapot kiadó Mediaworks székháza előtt. A Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) több bejelentést kapott az ügyben és vizsgálatot indított, valamint a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) közleményt adott ki az eset adatvédelmi megítéléséről.
Tekintve, hogy a konkrét esettel kapcsolatban nagyon sok fontos szempont elhangzott az elmúlt napokban, így eggyel hátrébb lépve kicsit általánosabban foglalom össze, hogy mi a legnagyobb baj a Metropol által most közzétett és a hasonló kezdeményezésekkel. Ezt már csak azért is érdemes áttekinteni, mert a Metropol "visszaeső", hiszen pár éve egy ún. "koldustérkép" készítéséhez kértek olvasói képeket kiszolgáltatott helyzetben lévő emberekről (ezért 250 ezer Ft-os bírságot kapott a lap az NMHH Médiatanácsától, mivel "megsértette a kirekesztésre alkalmas médiatartalmak közzétételét tiltó törvényi rendelkezést"). Bár elsősorban nem a sajtóban történő publikálásra, de - az eredeti kiírás szerint - akár titokban készített (és/vagy beküldött) fényképekkel történő pályázati részvételre buzdított "A gyermek áldás" c. kezdeményezés, amellyel kapcsolatban szintén véleményt nyílvánított a NAIH, jelezve az adatkezelés jogszerűtlenségét.
Mi a fő probléma a fentiekben említett felhívásokkal?
Az etikai (beleértve sajtó esetében, a sajtóetikai) és jogi aggályokat (ezekre még visszatérek) az egyik leginkább káros hatása az ilyen akcióknak, hogy megerősít egy társadalmilag rettentően káros viselkedést, amely nem tartja tiszteletben mások személyiségi jogait, magánszféráját. Teszi ezt egy olyan környezetben, amikor a kép- és hangrögzítés nagyon könnyűvé vált, majdnem mindenki olyan eszközzel vagy eszközökkel (pl. okostelefon) jár-kel, amely(ek) - akár az érintett tudta nélküli (titokban) történő - kép- vagy hangfelvétel készítésére is alkalmasak. Ha olyan pályázatok, sajtófelhívások jelennek meg, amelyek gond nélkül lépnek át a mások magánszféráját, személyiségi jogait csorbító gyakorlatokon, sőt kifejezetten ilyen gyakorlatokra buzdítanak, nagyon könnyen harapózhatnak el ezek a jelenségek az élet más területein.
A képek rögzítéséhez és tárolásához szükséges eszközök széles körben való elterjedésén túl szintén súlyosbítja a problémát a közösségi média és más online felületek rendelkezésre állása, ahol ezek a képek (állóképek vagy mozgóképek, akár hanggal vagy anélkül) nagyon könnyen hozzáférhetővé tehetők a szélesebb nyilvánosság számára is. Ismert az a ma már közhelynek számító mondás (még ha nem is teljesen igaz), hogy "az internet nem felejt", ami egyszer megjelenik a nyilvánosságban (és ami adott esetben "virálissá" vált, vagy legalábbis több felületen és sokak számára vált hozzáférhetővé) az tipikusan ott is marad, így a későbbi esetleges reparáció hatása csak korlátozott lehet.
Attól még, hogy lehet, szabad is?
"Nincs semmi új a nap alatt" (Préd. 1:9), hiszen az adatvédelmi gondolkodás kezdetei éppen a fényképezés forradalmához, egész pontosan a Kodak 1-nek nevezett kamera megjelenéséhez kapcsolódtak. Erre is válaszul jelent meg ugyanis Samuel D. Warren és Louis D. Brandeis híressé vált cikke, a "The Right to Privacy" (Harvard Law Review, Vol. 4, No. 5., Dec. 15, 1890, pp. 193-220). Van egy mondat a cikkben, amely talán különösen ide illik:
Vannak olyan személyek, akik indokolt módon igény tarthatnak arra, hogy védelemben részesüljenek az olyan fajta közismertté válással szemben, amit szükségképpen magával von, ha a tolakodó újságírói törekvések áldozataivá válnak.
(A magyar fordítást lásd Warren, Samuel D., Louis D. Brandeis. „A magánszférához való jog”, Információs Társadalom V, 2. szám (2005): 7–31., kiemelés tőlem. Az eredeti angol szöveg: "[...] There are persons who may reasonably claim as a right, protection from the notoriety entailed by being made the victims of journalistic enterprise. [...]")
A másokról titokban történő képfelvétel-készítés és felhasználás tipikusan jogszerűtlen, nem csupán adatvédelmi, hanem polgári jogi és - bizonyos esetekben akár - büntetőjogi szempontból is. Nagyon kivételes esetekben (pl. jelentős közérdek fennállása esetén) képzelhető el, hogy a (tipikusan jogszerűtlenül) titokban készített vagy jogszerűen, de más célra készített képeket (vagy akár hangfelvételt*) mégis jogszerűen felhasználhatják.
*A NAIH 2024. decemberében a leplezett hangfelvételek készítésének az információs önrendelkezési jogra és a magánszféra védelmére gyakorolt negatív hatásairól, jogellenes gyakorlatának elharapózásáról adott ki közleményt. A NAIH gyakorlatából az Avalon Szálloda tatai Öreg-tó partjára tervezett beruházásáról szóló zártkörű tájékoztatón titokban készült hangfelvétellel kapcsolatos ügy szolgálhat példaként arra, hogy - szűk körben - a közérdek felülírhatja a magánszférához, illetve a személyes adatok védelméhez fűződő jog érvényesülését. (Lásd NAIH/2020/4014. sz. ügy.)
Nyilván adná magát az érvelés, hogy a Metropol által közzétett felhívásban szereplő esetekben (pl. amikor nőkről készült rövid szoknyás képeket kér az újság) nem feltétlenül lehet egyértelműen beazonosítani az érintettet. Ez részben persze igaz lehet, de fontos hangsúlyozni - ahogy ezt a NAIH is teszi a vonatkozó közleményében -, hogy a személyes adatok védelme nem csak az azonosított, hanem az azonosítható természetes személyre vonatkozó adatokra is kiterjed. Ez azt jelenti, hogy amennyiben pl. egy olyan képről van szó, amelyen nem látható teljes egészében az érintett személy (pl. hátulról vagy nem egész alakosan szerepel a képen), az azonosíthatóság még fennállhat (pl. a ruházat vagy egy jellegzetes tetoválás alapján). Arra sincs szükség, hogy az adatkezelő (aki a képet készítette vagy az újság) képes legyen az azonosításra, hiszen a publikálás révén a szélesebb nyilvánosságban lehetnek olyanok, akik felismerik a képen szereplő személyt.
Számos érv hozható még fel amellett, hogy tipikusan miért nem jogszerűek a "Fotózza le és küldje be!" típusú felhívásokra megvalósuló adatkezelések, ha azok személyekre irányulnak, de a legfontosabb talán az ilyen akciók tisztességtelen jellegére felhívni a figyelmet, amely még formális adatvédelmi megfelelés esetén is jogszerűtlenné tenné az adatkezelést.
"Az adatkezelés tisztességes volta az adatkezelést meghatározó elv, az érintett magánszférájának, emberi méltóságának tiszteletben tartását jelentő követelmény. A tisztességes adatkezelés elve értelmében az érintett nem válhat kiszolgáltatottá az adatkezelővel vagy más személlyel szemben." (Lásd NAIH-1743/2021. sz. ügy, (39) pont. Az eljárás titokban készített hangfelvétel Facebook csoportban történő közzetételével kapcsolatban folyt.)
Összességében tehát maga a jelenség, az öncélú, mások érdekeit, emberi méltóságát és jogait figyelmen kívül hagyó, a rövid távú hasznot hajszoló kezdeményezések nagyon nagy kárt tudnak okozni, mivel utat nyithatnak hasonló visszaéléseknek a mindennapokban. Az okoseszközök, a mesterséges intelligencia és számos más technológiai újdonság korában különösen körültekintően kell eljárni, hogy megelőzzük a nehezen orvosolható, de nagyon mély sebeket ejteni képes sérelmeket, forduljanak azok elő akár az online, akár az offline térben. Különösen nagy szerep hárul ebben a sajtóra, a közszereplőkre és minden olyan véleményvezérre, influenszerre, akik könnyen láttathatnak elfogadhatónak olyan viselkedéseket, amelyek etikai és jogi szempontból is elfogadhatatlanok. A felelősség azonban közös. Senki nem húzhatja ki magát alóla, arra hivatkozva, hogy "mások is ezt csinálják".
